Az anyává válás lelki aspektusai

Ha csak a várandósságra gondolunk, sok nő fejében ez egy krízishelyzettel párosul.

Először is, sikerüljön teherbe esnem, majd sikerüljön megszülnöm a babát, és végezetül éledjenek fel bennem az anyai ösztönök.

Ha jól belegondolunk, ez valóban a nyomasztó történések sorozatának netovábbja.

Arról nem is beszélve, hogy ezekben a megváltozott testi állapotokban a nő lelke is egy átalakuláson megy keresztül. Sokkal inkább fogékonyabb a külvilág dolgaira, ami magában hordozza a sebezhetőséget is. Ezért kell tudatosan felkészülni a terhességre illetve az anyává válásra.

Igen, erre is fel kell készülni! Tudatosan! Azért, hogy ne csak az adott helyzetre reagáló kismama legyen a nő, hanem egy tudatalatt is stabil személy, aki tisztában van a más-állapotával.

Mi változik?

Testi átalakulás

Sok nőnél ez könnyen előidézi a krízis-érzetet. Manapság nagy hangsúlyt fektet minden nő az alakjára, és ebbe egy gömbölyödő pocak nem feltétlenül fér bele.

Tudatosítanunk kell magunkban, hogy ez az időszak nem a skinny farmerokról, vagy a legmenőbb divatdiétákról szól.

Ám lehet, hogy a testi formák pillanatnyi elvesztésétől való félelem gátolja a nőt abban, hogy megtermékenyüljön, és így önmaga szabotálja el az anyaságát.

Itt igenis meg kell hoznunk gyermekünk növekedésének oltárán több áldozatot. A jó hír viszont, hogy amint befejeződött a szoptatás időszaka, visszatérhetünk régi életstílusunkhoz.

Ha egy nő egész felnőtt élete során nagy hangsúlyt fektetett az alakjára, illetve testsúlyára, nem könnyű neki ezt az áldozatot meghozni. Még ha tudat alatt tisztában is van azzal, hogy ez csak egy átmeneti állapot lesz, akkor is megakaszthatja a gyermekvállalás folyamatában.

Nem feltétlen tud egyhamar lemondani az eddig elért eredményeiről, ami semmi képpen sem elítélendő! Azonban tisztában kell lenniük azzal is, hogy egyáltalán képesek-e ezt az áldozatot meghozni a gyermekükért?

Előfordul olyan eset is, amikor képtelen a nő elengedni a saját testéről alkotott szabályait. Nincs ezzel semmi probléma, viszont bele kell ebbe a helyzetbe állni! Szívvel-lélekkel.

Fel kell vállalni, hogy nem vagyok hajlandó a testem feláldozni a gyermekemért. Felvállalni legalább magunkkal szemben, így egy lelki tehertől is meg tud a nő szabadulni.

Meg tud szabadulni, hiszen ha tisztában van önmagával, az érzéseivel és a vágyaival, önazonosan és megingathatatlanul fog kiállni érvei mellett.

Megvan a nőnek a döntési szabadsága!

Itt eszembe jutott pár női feminista mozgalom gondolata, hogy miért kellene egyáltalán a nőnek feláldoznia a testét a gyermekvállalásért? A férfinak ilyen jellegű áldozat-hozatal miatt nem kell aggódnia (más kérdés, hogy ezer más dolog miatt érezheti úgy egy apa, hogy áldozatot hozott). Bár nem szeretnék sem feministának tűnni, illetve az ellenzőjének sem, ez azért egy érdekes és elgondolkodtató kérdéskör…

 

Lelki átalakulás

Az anyává válás folyamata nem csak a szemmel látható változásokról szól. Messze nem!

Az anyává válás személyiségbeli tényezői többfélék. Egyebek mellett a szülői szerep elfogadásának egyik fontos tényezője az, hogy a nő mennyire képes énjét háttérbe szorítani a gyermek érdekét szem előtt tartva. Előfordulhat, hogy a nő éretlen, infantilis személyisége miatt érzelmileg még mindig a származási családjában él és ezáltal nem funkcionálhat önálló anyaként.. A személyiség kibontakozásához elengedhetetlen az, hogy az ember tudatosan a saját útját válassza. Régi tapasztalat, hogy nem jöhet semmi új, ha valami el nem múlik.

Itt tehát arról van szó, hogy tudatosan el kell indulnunk a szülővé válás útján. Első, és legfontosabb lépésnek tartom, hogy leszakadjunk szüleinkről, saját önálló életet éljünk, ahol mi hozzuk meg a saját szabályainkat. Tudatosítani kell magunkban, hogy milyen szülői minta él a fejünkben, mit láttunk otthon, és vajon ezt a mintát tovább szeretnénk-e adni a saját gyermekünknek.

Ha igen, sok otthoni hiteles támogatást kaphatunk, amit 100 százalékban fel tudunk használni. Ha viszont nem szeretnénk olyan anyává válni, mint a saját anyánk, kemény munkával, önreflexióval és önkritikával kell a saját anya-szerepünket kialakítani. Az alapok a fejünkben vannak, de ez egy több tényezős modell, hiszen folyamatosan, dinamikusan változásban lesz a kialakuló családunkkal illetve a cseperedő gyermekünkkel. Ahogy a szülő tanítja a gyermekét, úgy a gyermek is csodás tanítója a szüleinek. Úgy gondolom, hogy ha meghalljuk, megérezzük gyermekünk lényét, egy csodás kooperáció jöhet létre a baba és a mama között, ami egy gyurmához hasonlítható kapcsolatot hoz létre. Egy olyan gyurma ez, amelyet folyamatosan lehet alakítani, hol az egyik fél nyúl bele, hol pedig a másik.

Nem egyszerű és könnyű egy teljesen új szerepet magunkra ölteni, ezért elkél a segítség. Az, hogy kinek mi jelenti a segítséget, teljesen egyéni. Ám nem szabad elfelejteni, hogy ez egy teljesen természetes folyamat! Természetes, hogy nem jön minden nőnek egyből az anyaság érzése, vagy az anyaszerep. Erre valók a barátok, a család és a terapeuták, hogy segítő kezet nyújtsanak.

 

Szülés

Nem hagyhatom ki az anyává válás témájában a legfontosabb pillanatot!

Mára már köztudott és vitathatatlan tény, hogy a hüvelyi szülés során olyan hormonok szabadulnak fel (többek között az oxitocin játszik ebben nagy szerepet), amelyek segítik az anyai ösztönök kialakulását, és az anyaság attitűdjét felébreszteni képesek.

Amikor a pici baba elindul a mama pocakjából, elindulnak a fájások, a teste ösztönösen kezd átalakulni, hogy teret adjon a világrajövetelhez. Ezeket az átalakulásokat az a sok-sok hormon végzi, amik csak a természetes szülés során szabadulnak fel. Nem lehet őket kierőszakolni, vagy kívülről pótolni.

Maga az oxitocin az a hormon, ami a nőkben az altruizmust a legmagasabb fokra emelik.

Mondhatják, hogy ’de szülés elindításához is használják az oxitocint’… Igen, de az az oxitocin, amit kívülről kap a nő szervezete, csakis arra hivatott, hogy beindítsa a szülést, elindítsa változásokat.

Sajnálatos hír, hogy a császármetszésnél erről a folyamatról nem beszélhetünk, hiszen ott teljesen programozottan, eltervezetten megy végbe a születés. Nincs vajúdás, nincsenek felszabaduló hormonok sem. Ezzel kapcsolatosan pedig nagyon sok olyan anyuka beszámolóit éltem meg, akik töredelmesen bevallották, hogy nekik „tudatosan bele kellett helyezniük magukat az anyaszerepbe”.

Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor egészségügyi okokból kerül sor a császármetszésre, de manapság igen elterjedt ’trend’, hogy a nők alakjukat féltve, vagy a szülétől félve ezt az utat választják. Az orvostársadalomról nem is beszélve, akik saját kényelmük és akaratuk szempontjából győzik meg a kismamát a császármetszés szükségességéről. Nagyon nehéz az egészséges határvonalat meghúzni ebben a témában, de annyi bizonyos, ha szabad akaratunkból döntünk a császár mellett, elszabotáljuk saját anyaságunk legfontosabb tényezőjét!

A jó hír viszont az, hogy a későbbiekben, a szoptatás során (ha van szoptatás) is képesek az anyaságért felelős hormonok felszabadulni a női szervezetben. A pici közelsége, ahogy tápláljuk, a mindennapos meghitt együttlétek kialakítják azt a bizonyos kötődést, és anyaság érzését. Ezért van az, hogy sok császáros kismama tudatosan nagy hangsúlyt fektet a szoptatás fontosságára (az anyatej védő-tápláló funkcióitól eltekintve).

 

Anyáink hatása

Ahogy mi anyává válunk, úgy módosulhat saját édesanyánkhoz fűződő viszonyunk is. Felerősödhetnek érzelmeink, esetleges elfojtásaink.

Ahogy édesanyánk egy női/anyai mintaként szolgált nekünk, mi is hasonlóképp  predesztináljuk magunkat anyaként. Ha ez a minta nem volt feltétlenül a számunkra legideálisabb, felütheti a fejét a kétely és bizonytalanság. Amennyiben ezen negatív érzések feljönnek bennünk, úgy gátolhatjuk magunkat abban, hogy mi is anyák legyünk. Nem akarunk a saját édesanyánkhoz hasonlítani. Így szintén önmagunkat sterilizáljuk.

Könnyű szerrel előfordulhat, hogy saját anyánk programozta belénk a szüléstől való félelmet. Ő minden hátsó szándék nélkül meséli el a saját szülését a maga nárcisztikus szempontjából. Mit sem sejtve abból, hogy ezáltal a saját lányában ülteti el a fájdalmas szülés csíráját. Így a nőben nem egy valós és reális félelem születik meg, hanem egy előre meghatározott, az anyja szubjektív élményeiből fakadó érzés.

Fontos tehát tisztázni magunkban, hogy milyen anyák szeretnénk lenni, milyen követendő mintáink vannak, és hatalmat gyakorolni a saját életünk felett!

 

Csakis TE lehetsz befolyással a saját életedre!